ParkolOK
Free
1.0for iPhone
Age Rating
ParkolOK 螢幕截圖
About ParkolOK
Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon, 2016-ban már több mint 200 település vett részt a programokban, amivel Magyarország - közel ötven ország versenyében- a harmadik helyen végzett.
Az Európai Mobilitási Hét kampány hazai koordinátora a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, fővédnöke dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
A kampány egy összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az ésszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt. A fejlesztési tárca régóta azon dolgozik, hogy a kerékpárutak folyamatos építésével, a közösségi és az elővárosi közlekedés ösztönzésével hozzájáruljon ehhez a fontos célhoz.
Az idei év mottója: „Közös út, közös jövő”. Témája: tiszta, közösségi és intelligens mobilitás.
Európai Mobilitás Hét programjaiban bármelyik települési önkormányzat (város, község vagy fővárosi kerület) részt vehet. Az EMH Kartáját (amely letölthető az emh.kormany.hu oldalról), aláírva a polgármester azt tanúsítja, hogy az általa vezetett település erőfeszítéseket tesz a fenntartható mobilitás támogatására és népszerűsítésére.
------------------------------------------
P+R parkolók
Etele tér P+R
Pillangó P+R
Rákóczi tér
Hűvösvölgy P1 P+R
Újpest Városkapu P+R
This promotion is in no way sponsored, endorsed or administered by, or associated with Apple. You understand that you are providing your information to the owner of this application and not to Apple.

Show More
最新版本1.0更新日誌
Last updated on 2017年09月14日
Version History
1.0
2017年09月14日
ParkolOK FAQ
點擊此處瞭解如何在受限國家或地區下載ParkolOK。
以下為ParkolOK的最低配置要求。
iPhone
ParkolOK支持English